Mici élményei

Amilyen hirtelen pottyant ki az alsó foga, a felsők olyan ráérősek. Szerintem már vagy három hete lötyögött, mire ma végre kipottyant az egyik. Szegény most pöszít kicsit a hiányától.

És ahogy Marci anyukája mondta, pont kerek egy hetet kellett várni, hogy a másik is elhagyja a terepet.

Fotózás letiltva, hiába férfiúi büszkeség is van a világon.

És most fogyókúra...valahogy semmit nem kíván enni. Vajon azért, mert így elég nehézkes a harapás?

Meglátogattak Emeséék. Pont itt szánta rá magát ő is, hogy elhullajtsa fogát:

Ma úgy alakult, hogy ebéd után mentem érte az oviba.  (kialudt a fűtés a melóhelyen, jó is az így mínusz hatba, vályogházban, hát nem dolgoztunk inkább)

Nagy öröm mindig, ha korábban tudunk érte menni, de azért az ajtóból visszalépett, mert hogy péntekenként megy a csoport plüssállata valakihez, és szólt az óvó néninek, hogy szeretne itt lenni a sorsolásnál. Bea néni biluxol ezerrel rám, hogy bevállalom-e? Hát már olyan rég várt rá, persze. Más se hiányzott, mint Süni naplót írni...de azért megkaptuk.

Egész délután a süninek magyarázott, együtt legóztak, együtt számítógépeztek, együtt nem segítettek nekem a mézeskalács sütésben. És most együtt alszanak. Egye kutya, megírom azt a pár oldalt, ha ennyire bejön neki. :)

Faxom a médiába. Mindenhonnan ez dől. Még a vetélkedő műsorban is ez a feladvány.

Koppány aggodalommal a szemében: Anya, még nem lehet világvége, hiszen én még csak gyerek vagyok!

A két metsző mellet most már 4 különböző foga mocorog. És hát okosanyu mit visz neki úszásra menet, jó ropogós pogácsa. Bele is tört a foga. Persze nem az amire számítottunk, mert mozgott. Illetve hát nyilván ez is laza volt. Minden esetre volt üvöltés, hogy húú de fáj, és nem is megyek úszni, hülye pogácsa stb... valahogy azért eljutottunk az uszodáig, bár rögtön haza akart jönni. De mire oda értünk, még azt a fránya pogácsát is megette valahogy.

Upsz, mozog a felső két metsző. Mondtam vigyázzon rá, nehogy megint megegye. :)

Elterveztük apával, hogy meglátogatjuk idegenben szakadt Gizi barátnénkat. Kellemest a hasznossal, vagy bármi: vigyük el Koppányt Legoland-be, ritkán járunk arra, őt meg most érdekli leginkább. Úgy döntöttünk, hogy ezt titokba tartjuk, ha valamiért mégse jutnánk el oda, hát ne csalódjon a gyermek. Szóval csak a repülőzésről regéltünk neki, meg az emeletes buszokról. Talán tartott kicsit a repülőtől, mert eleinte nem igazán dobta a téma, hogy ilyen messze menjünk itthonról. Mikor rájött, hogy addig nem kell oviba menni, már egészen jónak találta a dolgot.

Hát elmentünk és csináltattunk egy igazolványt neki, apa vadászott olcsó jegyet a fapadosra, felvásároltunk mindenféle jó magyar kaját, telepakoltuk a táskánkat, és nekivágtunk egy őszi reggelen, a hatnapos kis kalandunknak.

Fél tíz körül indultunk, és este lett mire odaértünk. A repcsin jól telt az idő, mikor eluntuk a kifelé bámészkodást, akkor Koppány nekiállt zászlókat színezni. A leszállás nem volt túl kellemes, egy óriási felhőn kellet átvergődnünk. (Mi másra számíthatnánk London felett)

Ricsi értünk jött, a reptértől, még jó órás autókázás várt ránk, ezalatt Koppány ki is pihente az út fáradalmait.

Így még késő estig játszott Saniával, a kis hörcsögét egrecíroztatták, és persze legóztak.

Valahol szerzett a Gizi egy mázsa használt legót. Ami hazafelé alig fért be a kolbászok helyére. de azért begyömöszöltük. Majd itthon napokig mostam, és szárítottam őket.

A másik fő atrakció az udvaron a trambulin:

Nem tudom mi módon értette meg a két gyerek egymást, de valahogy nem volt nyelvi akadálya a játéknak. Koppány mondjuk végig bip-eget mint R2D2. Gizi azt mondta, hogy egy másik hasonló korú magyar kis srác ugyan ezt a nyelvet használta, mikor kimentek hozzájuk. :) Minden esetre a két gyerek olyan szinten lefoglalta egymást, mint ha ott se lettek volna.

Másnap megnéztük a helyi bolhapiacot. Tök jó volt, vettem egy szép papucskát magamnak. Egy bácsi árult a geomaghoz hasonló mágneses játékot. No itt kettőt hibáztam. Először is, hogy csak egy dobozzal vettem, kb 1800 ft ra jött ki, itthon 9000-ért láttam a boltban (de akkor azt még nem tudtam.) És sajnos nem titokban vettem meg. Innentől pont letojta a gyerek, hogy bementünk Oxfordba a csatornákhoz, a hajókat nézni. Visított mint az újévi malac, hogy nyissuk ki a játékot...

Ezek után elgondolkodtunk, hogy kell-e nekünk bemenni Londonba, egy egész napos program keretében megnézni a látványosságokat. Aztán megnéztük a vonatjegy árakat. A városi közlekedéssel együtt karcolta volna a repülőjegyünk árát. Ez meggyőzött minket, hogy London ott lesz pár év múlva is, mikor már jobban tudja értékelni a gyerek. Emeletes busz meg van Oxfordban is. Így maradtunk a környéken:

Megmaradt nagy programnak Legoland. Amiről még mindig mélyen hallgattunk. Gizi szerzett valami kuponokat amivel némileg olcsóbban jutottunk jegyhez,  így eljött velünk Ricsi is Shaniaval. Ennek nagyon örültem, mert legalább Zolinak is volt társasága, és nem akart hazatiplizni háromkor. :)

Így hétfőn elindultunk nagy titkosan Windsorba. Mikor már a városban jártunk, lépten nyomon ki volt táblázva Legoland, de szerencsére Koppánynak semmi nem tűnt fel.Ricsi, honnan honnan nem talált egy Cd-t az autóban amin az egyik szám eleje Bach Tocata és fuga-jával indult. Ezt pörgette vissza hatszor, mikor már azt hitte ott vagyunk éppen. Nagyon jól szórakoztunk. És mikor már végképp nem lehetett leplezni, hogy odaértünk, mert a szőlősök oldalába hatalmas legóemberkék legó betűket tartottak, akkor Koppánynak igencsak kikerekedett a szeme.Nyitástól zárásig ott voltunk. Direkt nem hétvégén mentünk, meg az idő is elég vacaknak ígérkezett (bár végül még a nap is kisütött) így elég kevesen voltak, és nagyon sok játékot ki tudtunk próbálni. Vittünk szendvicseket, így ott csak egy hotdogot ettünk horror áron. Mikor megszáradtunk nagyjából az eső után, olyan lelkesek voltunk, hogy még a vizes játékokra is felmentünk, és kezdhettük előröl a száradást.

Kis vízágyúkkal tudtuk lőni őket, mint ahogy minket is lelövöldöztek az előző körben. Nyakig vizesen szálltunk le.

Itt mi nyomkodtunk egy gombot, akkor őket fröcskölte valami gejzír féle.

És apa kedvence:

Még egy napunk maradt, amikor felfedeztük Bicester bevásárló utcáit, és Pubjait, és pihengéltünk a kertben.

Ezt sikerült lehorgászni a könyvtárban a polcról. Érdekes mesék vannak benne. Mai meséktől a mitológiai történetekig, max másfél oldalon. Vidám rajzokkal.

Mint ahogy az étkezésnek, úgy az irodalomnak is akadnak ínyencei, olyanok, akik merészen belekóstolnak az újba, különlegesbe, nem fintorognak egy szokatlan “íztől”, formától.
Roberto Piumini olasz író a meseolvasók ínyencei számára kínál terítéket, s nem feltétlenül gondolt csak a kicsinyekre. Sőt!
Rövid, szinte egy lélegzetre “befalható” írásai, változatosak, abszurdba hajlók, mintha Örkény “egyperceseivel” találkoznánk a mese világában. Piumini különös világának olasz elődje is akad, például: Gianni Rodari (Zongorabill és a madárijesztő).
Bár a klasszikus motívumokból, mint pl.: a “Jó tett helyébe jót várj!” (Gyurka lovag meséje), vagy a klasszikus szereplőkből (királylány), kevés akad, és Piumini szívesen szövi históriáit ismert mitológiai, történelmi alakok köré (Odüsszeusz, Marco Polo), azért ezek a történetek ízig-vérig mesék.
Szinte minden írása az igazságosságra épül (Az irigy gazda, A felbőszült óriás stb.), és bizony ez az érték manapság igen ritka, mondhatni hiánycikk. Gyermeki lelkünk talán mindig is sóvárogva vágyott egy olyan életre, ahol olyan flottul elrendeződnek a dolgok, akár a Haramia kalózkapitányban.
A befejezések ugyan néha kurták-furcsák (Hanna fiókjai, Álmos története),s emiatt hiányérzetem támadt, mintha az író nem tudta volna miként zárja le ezeket a történeteket, de az abszurdba tökéletesen belefér akár efféle megoldás is.
Külön kiemelném Tótfalusi István fordításában a verses meséket, melyekben Edward Lear, a nonszensz költészet kiválósága sem találna kivetnivalót.
A könyvet Anna Laura Cantone cérnafinomságú, hajlékony, groteszk rajzai illusztrálják. A grafikák remek kísérői Piumini sajátos történeteinek.

Száz éve nem főztem be semmit. Mostanában kijárogatunk a termelői piacra, és rájöttem, hogy sokkal finomabb, de legalábbis mindenképpen mínuszos E betűkben ha itthon készítjük el a jó kis krémet a melegszenyóinkra.

Úgyhogy vettem egy halom zöldséget és beindult a zakuszka gyártás. Koppány nagyon lelkesen segített. Először is le kellett menni a pinyóba, és kibányászni apa téli gumijai alól a befőttes üvegeket. Ez már magába kalandos, főleg hogy be se lehet férni az egy négyzetméteres pincébe a lomoktól. Ki kellett pakolnom némi faanyagot, hogy falhoz lapulva bepréseljem magam a polcig. No akkor Koppány egyből kitalálta, hogy azt a deszkát feltétlen fel kell hoznia, mert barkácsolni fog. Végül kiegyeztük, egy viszonylag kicsi lécben, de azt boldogan cipelte fel.

Aztán segített kupakot keresni az üvegekhez:

És még a címke eltávolításban is nagymester volt:

Ezt azért egy jó félóra múlva elunta, és mikor átmentünk a Dédihez a darálóért, vitte a kis lécét, mert a Dédinél szuper szerszámok vannak. Ő fúrt-faragott, apa hagymát pucolt, én meg daráltam ezerrel.

Végül elkészült a zakuszka:

Már egész jó kis távokat megyünk hármasban. A sebességen még van mit javítani. Jövőre kell egy nagyobb kerekű canga a kölöknek, mert szegény csak teker rendületlenül tizenötöt, míg én egyet.

Hétvégén alternatív útvonalon közelítettük meg a ligetet. Kalandos volt minden esetre. És talán még nem is rövidebb, viszont sokkal rázósabb, és veszélyesebb. De legalább ezt is kipróbáltuk. Sose tudtam hogy a Cirkusz meg a Vidámpark közt az a kis szervizút visz is valahová.

Megyünk a körúton autóval. Hogy-hogy nem kiszúr egy Lego boltot.

-Hol vagyunk? Ezt meg kell jegyeznem!

Hazáig mondogatta: az Oktogon után baloldalt, Kockabirodalom.

Eltelt egy hét, miközben kb 50X rákérdezett, hogy mikor megyünk az Oktogon felé? Na Apa megígérte vasárnap elmennek. (gondolta naivan majd zárva lesz)

Koppány megszámolgatta a vagyonkáját, és fel is írta hogy 2115 ft-ja van. De nem vitte magával.

Jönnek haza nagy boldogan, hogy nézelődtek a boltban, és ilyet-és ilyet nézett ki magának, ami 2950 ft, és tök jó, most gyűjteni fog még, hogy kiteljen a pénzéből.

Hogy mi módon jut pénzhez, az még talány. A Dédit simán lejmolja. Én szívesen adnék, (mert olyan kis édes, hogy ilyen céltudatos) de csak úgy, nem. Apa pedig azt mondta, hogy ha nem hisztizik, és jól viselkedik akkor nap végén kap egy százast. Ma tüneményes volt persze. :) Meg is kapta, szépen összeadta, hogy most akkor mennyije van. Hát kb nyolc nap jósággal eléri célját, utána lehet raplizni,  és szétszórva a földön felejteni napokig az új legót...

Mikor szavazzák le a kölkök a strandolást? Hát persze, hogy 42 fokban. Igen! Van az a meleg, mikor már strandolni se jó, csak punnyadni a ventilátor alatt.

Így ezen a hétvégén sehova se mentünk, viszont helybe jött a program. Tegnap adták át a sétányt, ami miatt már két hónapja romok közt közlekedtünk, (és legalább egy hétre el voltunk zárva a kocsmától!) :) De most valóban csitti-fitti lett.

Mikor már nem bírtuk a hőséget, feljöttünk, aztán újra le. Végül találkoztunk Gigiékkel, és elengedték őt legózni hozzánk. Így míg a fiúk egy hatalmas rakétán dolgoztak, végre ki tudtam olvasni a könyvem! :)

Úgy kezdődött, hogy kaptam egy szabadnapot, múlt szerdán, na kivittem a kölköt a strandra. (én állat) Estére belázasodott. Másnap levittük a dokihoz, aszondja tüszős mandula. Szuper idén "századszor", megint ospen, már antibió mérgezést kap. A Családi kupaktanács úgy döntött kapja be ,de ne az ospent. Majd mi kigyógyítjuk homeobogyókkal. Végig szenvedtünk két, három nap 39.4-5-6 os lázakat, erre még kijött a szájában valami fasza afta. Na addig se evett sokat, de azóta már inni se nagyon akar. Konkrétan önmaga árnyéka. Ma levitte a Zoli a másik dokihoz, aki nem antibio rajongó. És megdícsért, hogy nem váltottuk ki azt a szart. Ha volt mandulagyuszi, az elmúlt. Ez a szájában valami vírusos szar, amit valószínűleg a strandon sikerült becserkészni. Viszont nincs rá gyógymód. Illetve kaptunk még pár homeos bogyit, amit szintén nem hajlandó a szájába venni se. Az apja már konkrétan idegbeteg, hogy miért nem iszik, eszik...nem is tudom hogy hagyjam itt őket, szerintem lehet lenyom a torkán egy liter vizet. Mondjuk én is agybajt kapok ettől, meg a nyávogástól. De csak el múlik már az   afta. Na hát mi így vagyunk mostanság.

A helyzet egyre romlott. Mire hazaértem Zoli, már az idegroham szélén állt, mert Koppány egész nap nem ivott egy kortyot se. Este már az ügyeletre akartuk vinni, de még csak fél 8 volt, és nem vették fel, akkor hívtam a gyerekrendelőt, ott mondta az egyik doki, hogy adjak neki kataflam cseppet, az enyhíti a fájdalmat. Úgy is lett, fél óra múlva végre ivott egy kicsit, és később még egy fél almát is megevett lereszelve kexel. Azóta minden kaja idő előtt nyomatjuk neki, már egész jól van, végre. Most még csak azt kell kitalálnom, hova tegyem a gyereket pénteken, mert persze befutott egy nagyon fontos lufirendelés, és én lennék a soros gyerekfelvigyázó.

 Reggelente oviba menet. Néha Emese Holovác 2, ha ott van. :)

De anya! Ez ragad!

Hát erről ennyit.

Könyvtárban jártunk ma. Véletlen akadt a kezembe ez a könyv, csak belelapoztam, és tudtam mikor a telefonra azt mondják sajt...ez tetszeni fog Koppánynak. Nem tévedtem. Ezek a szó viccek nagyon bejönnek mostanság.

Papa mesél Josette-nek a családról, ahol mindenkit Jacqueline-nak hívnak, még a szomszéd nénit is; megtanítja neki a szavak igazi értelmét: a szék ablak, az ablak tollszár, a párna kenyér és így tovább; fantasztikus történetet mond egy sétarepülésről, és megpróbál reggel nyugodtan készülődni, annak ellenére, hogy kíváncsi kislánya mindenhová követi.

A híres francia-román drámaíró, Eugène Ionesco ezeket a történeteket lányának, Marie-France-nak mesélte, amikor az még egészen kicsi volt, s az abszurdba hajló válaszokat váltott ki a kislányból. A mesék apa és lánya bensőséges, de a groteszk humort sem nélkülöző közös fantáziavilágát tárják elénk, mely gyermekek és felnőttek számára egyaránt különleges irodalmi élményt nyújt. A könyvet Etienne Delessert egyedi illusztrációi teszik különlegessé, melyek híven tükrözik a történetek sajátos hangulatát.

„És a papa megtanítja Josette-nek a szavak igazi értelmét. A szék ablak. Az ablak tollszár. A párna kenyér. A kenyér ágyelő. A láb fül. A kar láb. A fej fenék. A fenék fej. A szem ujj. Az ujj szem. Ekkor Josette úgy kezd beszélni, ahogy a papája tanította. Azt mondja: – Kinézek a széken, közben párnát rágcsálok. Kinyitom a falat, a fülemen járok. Tíz szemem van, hogy járjak, két ujjam van, hogy nézzek. Leülök a fejemre. A fenekemet leteszem a plafonra. Amikor megettem a zenedobozt, lekvárt kenek a párnára, az lesz ám a jó kis desszert. Fogd az ablakot, papa, és rajzolj nekem képeket!”

Megyek érte az oviba. Két rajzot hoz.

-Ide nézz, ezt a bonyolult útvesztőt rajzoltam!

-Ez pedig a seggikém, belülről.

...minden esetre elég szimmetrikus bélrendszer...

Meglátogatott minket Füli.  Koppány megmutatta neki Dédi macskáját, de ő nem merte megsimogatni.

Egész délután játszottak, és veszekedtek felváltva. Hiába no.

Kapott egy ilyen kilövőt Lexitől, így két nap múlva kinyitottuk, mondván, hogy a lakásba úgysem lehet kipróbálni. (de igen!) Na és nagyon bejött persze, hisz pörög világít stb...

Kérdezem: Honnan szed mindig ilyen tuti ajándékot a Lexi?

Koppány: Tudod ő vidéki!

Sokat gondolkodtunk, hogy mikor is adjuk oda az ajándékát. Eredetileg pont 13.-án akartuk tartani a partit, de nagy szerencsénkre egybe esett volna Marci tesójának a bulijával, és mivel Marci nélkül nincs buli, mi áttettük szombatra. Így megúsztuk az esőt. Szóval, ha aznap oda adtuk volna, magasról letojta volna a partit, mert kit érdekel, mikor itt a hangrobbanásos rakéta végre. De így pont a születése napján tudta megkapni. Este mikor kidőlt szépen berendeztük az asztal alá a nagy csomagot, köré tettük a tegnap megépített legókat, mintha csak bámulnák, hogy jééé ki van itt:

Azóta is azon gondolkozik, hogy hogyan került oda. Hehe, nekem is így pakolta oda régen Apa az ajándékokat. Vagy csak simán közölte, nem érzed milyen szag van itt? Milyen? Olyan Mamut szag. (KFT: "sok a mamut, mamut szagú a levegő...") És kaptam egy plüss mamutot :)

Reggel mikor kitámolygott az ágyából, ez a kép fogadta, volt nagy öröm!

Végül 11 órára össze rakta, segítettem az alkatrészek válogatásánál. Közben azért reggeliztünk is :) És igaza volt Erikának, a fenének sincs ingerenciája szétszedni. Na jó, Koppánynak lenne, de nekem nincs. A szétszedés pedig rám hárul általában. Úgyhogy most ez remélhetőleg pár napig ebben a formátumában marad. Addig a kisebbeket építi át folyamatosan.

   Együtt ünnepeltünk Petra Boglárkával, aki szintén május 13.-án született. Óriási szervezkedéssel kivittük a Margit szigetre a szülinapi bulit.Így sima ügy volt elhívni majd az egész ovis csoportot. Karkötőket készítettem, hogy két csapatra válasszuk őket. Kinéztünk egy tuti helyet, és kitaláltunk egy csomó játékot a kölköknek.  Mocsárjárás, célba dobás, tüzes golyó terelés, karikahajtás...Minden feladat után kaptak egy puzzle darabot, amit ha végül kiraktak, a megfejtés nem volt más, mint: gyertek tortát enni!

A két csapat nem egyforma ütembe haladt, így kicsit szétcsúsztunk végül. A lányok nagyon élvezték a játékot, a fiúk is, de valahogy gyorsabban teljesítették a távot. Koppány egyáltalán nem volt hajlandó játszani, viszont legalább hátráltatta a csajokat. (jött a hidegfront, úgyhogy még annak örülhetek, hogy nem fullasztotta kudarcba a saját partiját...) Végül a tortaevésnél beérte egymást a két csoport, addig a srácok átadták az ajándékokat. És viszont, az ünnepeltek is aprósággal kedveskedtek a vendégeknek, a lányok köröm matricát, a fiúk valami repülő lufis bigyót kaptak. Közben még a lufi díszítés közül háromba cukorkát rejtettem, úgyhogy volt cukoreső. Műanyag villával böködték ki a lufikat, nagy élvezettel. Kb délre le is fáradtunk rendesen, és kutya melegünk volt, szerencsére a vihar csak délutánra érkezett meg, de addigra már otthon voltunk, a rendezett kis lakásunkba, amit nem bolygatott fel hatszáz gyerek :P Matyikát kölcsönkaptuk ötig, úgyhogy pizzáztunk, aztán szépen kipróbálgatták az összes ajándékot. Már csak egy problémánk van, dunsztunk se, hogy melyik ajándékot ki adta, csak halvány sejtések. De végül is mind-mind nagyon szuper. ŐŐŐ a gumicukor szemgolyóktól mondjuk szívesen megválnék, de legalább Matyi befalt egyet. (Pfúúj)