Mici élményei

Ezt sikerült lehorgászni a könyvtárban a polcról. Érdekes mesék vannak benne. Mai meséktől a mitológiai történetekig, max másfél oldalon. Vidám rajzokkal.

Mint ahogy az étkezésnek, úgy az irodalomnak is akadnak ínyencei, olyanok, akik merészen belekóstolnak az újba, különlegesbe, nem fintorognak egy szokatlan “íztől”, formától.
Roberto Piumini olasz író a meseolvasók ínyencei számára kínál terítéket, s nem feltétlenül gondolt csak a kicsinyekre. Sőt!
Rövid, szinte egy lélegzetre “befalható” írásai, változatosak, abszurdba hajlók, mintha Örkény “egyperceseivel” találkoznánk a mese világában. Piumini különös világának olasz elődje is akad, például: Gianni Rodari (Zongorabill és a madárijesztő).
Bár a klasszikus motívumokból, mint pl.: a “Jó tett helyébe jót várj!” (Gyurka lovag meséje), vagy a klasszikus szereplőkből (királylány), kevés akad, és Piumini szívesen szövi históriáit ismert mitológiai, történelmi alakok köré (Odüsszeusz, Marco Polo), azért ezek a történetek ízig-vérig mesék.
Szinte minden írása az igazságosságra épül (Az irigy gazda, A felbőszült óriás stb.), és bizony ez az érték manapság igen ritka, mondhatni hiánycikk. Gyermeki lelkünk talán mindig is sóvárogva vágyott egy olyan életre, ahol olyan flottul elrendeződnek a dolgok, akár a Haramia kalózkapitányban.
A befejezések ugyan néha kurták-furcsák (Hanna fiókjai, Álmos története),s emiatt hiányérzetem támadt, mintha az író nem tudta volna miként zárja le ezeket a történeteket, de az abszurdba tökéletesen belefér akár efféle megoldás is.
Külön kiemelném Tótfalusi István fordításában a verses meséket, melyekben Edward Lear, a nonszensz költészet kiválósága sem találna kivetnivalót.
A könyvet Anna Laura Cantone cérnafinomságú, hajlékony, groteszk rajzai illusztrálják. A grafikák remek kísérői Piumini sajátos történeteinek.

Könyvtárban jártunk ma. Véletlen akadt a kezembe ez a könyv, csak belelapoztam, és tudtam mikor a telefonra azt mondják sajt...ez tetszeni fog Koppánynak. Nem tévedtem. Ezek a szó viccek nagyon bejönnek mostanság.

Papa mesél Josette-nek a családról, ahol mindenkit Jacqueline-nak hívnak, még a szomszéd nénit is; megtanítja neki a szavak igazi értelmét: a szék ablak, az ablak tollszár, a párna kenyér és így tovább; fantasztikus történetet mond egy sétarepülésről, és megpróbál reggel nyugodtan készülődni, annak ellenére, hogy kíváncsi kislánya mindenhová követi.

A híres francia-román drámaíró, Eugène Ionesco ezeket a történeteket lányának, Marie-France-nak mesélte, amikor az még egészen kicsi volt, s az abszurdba hajló válaszokat váltott ki a kislányból. A mesék apa és lánya bensőséges, de a groteszk humort sem nélkülöző közös fantáziavilágát tárják elénk, mely gyermekek és felnőttek számára egyaránt különleges irodalmi élményt nyújt. A könyvet Etienne Delessert egyedi illusztrációi teszik különlegessé, melyek híven tükrözik a történetek sajátos hangulatát.

„És a papa megtanítja Josette-nek a szavak igazi értelmét. A szék ablak. Az ablak tollszár. A párna kenyér. A kenyér ágyelő. A láb fül. A kar láb. A fej fenék. A fenék fej. A szem ujj. Az ujj szem. Ekkor Josette úgy kezd beszélni, ahogy a papája tanította. Azt mondja: – Kinézek a széken, közben párnát rágcsálok. Kinyitom a falat, a fülemen járok. Tíz szemem van, hogy járjak, két ujjam van, hogy nézzek. Leülök a fejemre. A fenekemet leteszem a plafonra. Amikor megettem a zenedobozt, lekvárt kenek a párnára, az lesz ám a jó kis desszert. Fogd az ablakot, papa, és rajzolj nekem képeket!”