Mici élményei

Upsz, mozog a felső két metsző. Mondtam vigyázzon rá, nehogy megint megegye. :)

Elterveztük apával, hogy meglátogatjuk idegenben szakadt Gizi barátnénkat. Kellemest a hasznossal, vagy bármi: vigyük el Koppányt Legoland-be, ritkán járunk arra, őt meg most érdekli leginkább. Úgy döntöttünk, hogy ezt titokba tartjuk, ha valamiért mégse jutnánk el oda, hát ne csalódjon a gyermek. Szóval csak a repülőzésről regéltünk neki, meg az emeletes buszokról. Talán tartott kicsit a repülőtől, mert eleinte nem igazán dobta a téma, hogy ilyen messze menjünk itthonról. Mikor rájött, hogy addig nem kell oviba menni, már egészen jónak találta a dolgot.

Hát elmentünk és csináltattunk egy igazolványt neki, apa vadászott olcsó jegyet a fapadosra, felvásároltunk mindenféle jó magyar kaját, telepakoltuk a táskánkat, és nekivágtunk egy őszi reggelen, a hatnapos kis kalandunknak.

Fél tíz körül indultunk, és este lett mire odaértünk. A repcsin jól telt az idő, mikor eluntuk a kifelé bámészkodást, akkor Koppány nekiállt zászlókat színezni. A leszállás nem volt túl kellemes, egy óriási felhőn kellet átvergődnünk. (Mi másra számíthatnánk London felett)

Ricsi értünk jött, a reptértől, még jó órás autókázás várt ránk, ezalatt Koppány ki is pihente az út fáradalmait.

Így még késő estig játszott Saniával, a kis hörcsögét egrecíroztatták, és persze legóztak.

Valahol szerzett a Gizi egy mázsa használt legót. Ami hazafelé alig fért be a kolbászok helyére. de azért begyömöszöltük. Majd itthon napokig mostam, és szárítottam őket.

A másik fő atrakció az udvaron a trambulin:

Nem tudom mi módon értette meg a két gyerek egymást, de valahogy nem volt nyelvi akadálya a játéknak. Koppány mondjuk végig bip-eget mint R2D2. Gizi azt mondta, hogy egy másik hasonló korú magyar kis srác ugyan ezt a nyelvet használta, mikor kimentek hozzájuk. :) Minden esetre a két gyerek olyan szinten lefoglalta egymást, mint ha ott se lettek volna.

Másnap megnéztük a helyi bolhapiacot. Tök jó volt, vettem egy szép papucskát magamnak. Egy bácsi árult a geomaghoz hasonló mágneses játékot. No itt kettőt hibáztam. Először is, hogy csak egy dobozzal vettem, kb 1800 ft ra jött ki, itthon 9000-ért láttam a boltban (de akkor azt még nem tudtam.) És sajnos nem titokban vettem meg. Innentől pont letojta a gyerek, hogy bementünk Oxfordba a csatornákhoz, a hajókat nézni. Visított mint az újévi malac, hogy nyissuk ki a játékot...

Ezek után elgondolkodtunk, hogy kell-e nekünk bemenni Londonba, egy egész napos program keretében megnézni a látványosságokat. Aztán megnéztük a vonatjegy árakat. A városi közlekedéssel együtt karcolta volna a repülőjegyünk árát. Ez meggyőzött minket, hogy London ott lesz pár év múlva is, mikor már jobban tudja értékelni a gyerek. Emeletes busz meg van Oxfordban is. Így maradtunk a környéken:

Megmaradt nagy programnak Legoland. Amiről még mindig mélyen hallgattunk. Gizi szerzett valami kuponokat amivel némileg olcsóbban jutottunk jegyhez,  így eljött velünk Ricsi is Shaniaval. Ennek nagyon örültem, mert legalább Zolinak is volt társasága, és nem akart hazatiplizni háromkor. :)

Így hétfőn elindultunk nagy titkosan Windsorba. Mikor már a városban jártunk, lépten nyomon ki volt táblázva Legoland, de szerencsére Koppánynak semmi nem tűnt fel.Ricsi, honnan honnan nem talált egy Cd-t az autóban amin az egyik szám eleje Bach Tocata és fuga-jával indult. Ezt pörgette vissza hatszor, mikor már azt hitte ott vagyunk éppen. Nagyon jól szórakoztunk. És mikor már végképp nem lehetett leplezni, hogy odaértünk, mert a szőlősök oldalába hatalmas legóemberkék legó betűket tartottak, akkor Koppánynak igencsak kikerekedett a szeme.Nyitástól zárásig ott voltunk. Direkt nem hétvégén mentünk, meg az idő is elég vacaknak ígérkezett (bár végül még a nap is kisütött) így elég kevesen voltak, és nagyon sok játékot ki tudtunk próbálni. Vittünk szendvicseket, így ott csak egy hotdogot ettünk horror áron. Mikor megszáradtunk nagyjából az eső után, olyan lelkesek voltunk, hogy még a vizes játékokra is felmentünk, és kezdhettük előröl a száradást.

Kis vízágyúkkal tudtuk lőni őket, mint ahogy minket is lelövöldöztek az előző körben. Nyakig vizesen szálltunk le.

Itt mi nyomkodtunk egy gombot, akkor őket fröcskölte valami gejzír féle.

És apa kedvence:

Még egy napunk maradt, amikor felfedeztük Bicester bevásárló utcáit, és Pubjait, és pihengéltünk a kertben.

Ezt sikerült lehorgászni a könyvtárban a polcról. Érdekes mesék vannak benne. Mai meséktől a mitológiai történetekig, max másfél oldalon. Vidám rajzokkal.

Mint ahogy az étkezésnek, úgy az irodalomnak is akadnak ínyencei, olyanok, akik merészen belekóstolnak az újba, különlegesbe, nem fintorognak egy szokatlan “íztől”, formától.
Roberto Piumini olasz író a meseolvasók ínyencei számára kínál terítéket, s nem feltétlenül gondolt csak a kicsinyekre. Sőt!
Rövid, szinte egy lélegzetre “befalható” írásai, változatosak, abszurdba hajlók, mintha Örkény “egyperceseivel” találkoznánk a mese világában. Piumini különös világának olasz elődje is akad, például: Gianni Rodari (Zongorabill és a madárijesztő).
Bár a klasszikus motívumokból, mint pl.: a “Jó tett helyébe jót várj!” (Gyurka lovag meséje), vagy a klasszikus szereplőkből (királylány), kevés akad, és Piumini szívesen szövi históriáit ismert mitológiai, történelmi alakok köré (Odüsszeusz, Marco Polo), azért ezek a történetek ízig-vérig mesék.
Szinte minden írása az igazságosságra épül (Az irigy gazda, A felbőszült óriás stb.), és bizony ez az érték manapság igen ritka, mondhatni hiánycikk. Gyermeki lelkünk talán mindig is sóvárogva vágyott egy olyan életre, ahol olyan flottul elrendeződnek a dolgok, akár a Haramia kalózkapitányban.
A befejezések ugyan néha kurták-furcsák (Hanna fiókjai, Álmos története),s emiatt hiányérzetem támadt, mintha az író nem tudta volna miként zárja le ezeket a történeteket, de az abszurdba tökéletesen belefér akár efféle megoldás is.
Külön kiemelném Tótfalusi István fordításában a verses meséket, melyekben Edward Lear, a nonszensz költészet kiválósága sem találna kivetnivalót.
A könyvet Anna Laura Cantone cérnafinomságú, hajlékony, groteszk rajzai illusztrálják. A grafikák remek kísérői Piumini sajátos történeteinek.