Ezt sikerült lehorgászni a könyvtárban a polcról. Érdekes mesék vannak benne. Mai meséktől a mitológiai történetekig, max másfél oldalon. Vidám rajzokkal.
Mint ahogy az étkezésnek, úgy az irodalomnak is akadnak ínyencei, olyanok, akik merészen belekóstolnak az újba, különlegesbe, nem fintorognak egy szokatlan “íztől”, formától.
Roberto Piumini olasz író a meseolvasók ínyencei számára kínál terítéket, s nem feltétlenül gondolt csak a kicsinyekre. Sőt!
Rövid, szinte egy lélegzetre “befalható” írásai, változatosak, abszurdba hajlók, mintha Örkény “egyperceseivel” találkoznánk a mese világában. Piumini különös világának olasz elődje is akad, például: Gianni Rodari (Zongorabill és a madárijesztő).
Bár a klasszikus motívumokból, mint pl.: a “Jó tett helyébe jót várj!” (Gyurka lovag meséje), vagy a klasszikus szereplőkből (királylány), kevés akad, és Piumini szívesen szövi históriáit ismert mitológiai, történelmi alakok köré (Odüsszeusz, Marco Polo), azért ezek a történetek ízig-vérig mesék.
Szinte minden írása az igazságosságra épül (Az irigy gazda, A felbőszült óriás stb.), és bizony ez az érték manapság igen ritka, mondhatni hiánycikk. Gyermeki lelkünk talán mindig is sóvárogva vágyott egy olyan életre, ahol olyan flottul elrendeződnek a dolgok, akár a Haramia kalózkapitányban.
A befejezések ugyan néha kurták-furcsák (Hanna fiókjai, Álmos története),s emiatt hiányérzetem támadt, mintha az író nem tudta volna miként zárja le ezeket a történeteket, de az abszurdba tökéletesen belefér akár efféle megoldás is.
Külön kiemelném Tótfalusi István fordításában a verses meséket, melyekben Edward Lear, a nonszensz költészet kiválósága sem találna kivetnivalót.
A könyvet Anna Laura Cantone cérnafinomságú, hajlékony, groteszk rajzai illusztrálják. A grafikák remek kísérői Piumini sajátos történeteinek.
