Mici élményei

Amilyen hirtelen pottyant ki az alsó foga, a felsők olyan ráérősek. Szerintem már vagy három hete lötyögött, mire ma végre kipottyant az egyik. Szegény most pöszít kicsit a hiányától.

És ahogy Marci anyukája mondta, pont kerek egy hetet kellett várni, hogy a másik is elhagyja a terepet.

Fotózás letiltva, hiába férfiúi büszkeség is van a világon.

És most fogyókúra...valahogy semmit nem kíván enni. Vajon azért, mert így elég nehézkes a harapás?

Meglátogattak Emeséék. Pont itt szánta rá magát ő is, hogy elhullajtsa fogát:

Ma úgy alakult, hogy ebéd után mentem érte az oviba.  (kialudt a fűtés a melóhelyen, jó is az így mínusz hatba, vályogházban, hát nem dolgoztunk inkább)

Nagy öröm mindig, ha korábban tudunk érte menni, de azért az ajtóból visszalépett, mert hogy péntekenként megy a csoport plüssállata valakihez, és szólt az óvó néninek, hogy szeretne itt lenni a sorsolásnál. Bea néni biluxol ezerrel rám, hogy bevállalom-e? Hát már olyan rég várt rá, persze. Más se hiányzott, mint Süni naplót írni...de azért megkaptuk.

Egész délután a süninek magyarázott, együtt legóztak, együtt számítógépeztek, együtt nem segítettek nekem a mézeskalács sütésben. És most együtt alszanak. Egye kutya, megírom azt a pár oldalt, ha ennyire bejön neki. :)

Faxom a médiába. Mindenhonnan ez dől. Még a vetélkedő műsorban is ez a feladvány.

Koppány aggodalommal a szemében: Anya, még nem lehet világvége, hiszen én még csak gyerek vagyok!