Mici élményei

Miciből Koppány lett. Képtelen vagyok az ő szemszögéből nézni a világot. Úgyhogy mostantól anya ír.


Kánikula

2012.06.18. 22:44 - krimo

Címkék: nyár

dsc05646_1340052106.jpg_3439x2179

Mióta működik a szökőkút a sétányon, (3 napja) az összes kölök ott pacsál. Kb a negyedik naptól azért letiltom, mert szerintem már nem tiszta a víz. De azért hűs. :)

Csopak

2011.07.24. 00:08 - krimo

Címkék: nyár

Amiből semmit sem láttunk...a strandon kívül. Sikerült a nyár eddig vélhetően egyetlen kánikulai hetét kifognunk. Nem tudom hogy csinálja Apa, de mindig "szerencsénk" van azzal az egy héttel mikor nyaralunk. Előtte való héten pingvinek kopogtak be az ablakon, most mióta hazajöttünk, csak zuhog az eső. De az az egy hét olyan volt, hogy áldottuk az eszünket, hogy légkondis szobát választottunk.

Végül is egy napon felmentünk a faluba fagyizni, és boros pinyókat felderíteni, de nagyjából végig a Balatonban áztattuk magunkat, vagy heverésztünk egy fa árnyékában. Na jó elmentünk egyszer hajózni, igaz akkor pont vihar közeledett, de mi megúsztuk, a kék szalagosok már nem annyira.

Esténként sütögettük pecsenyénket, a gyerekek addig rohangáltak a locsoló alatt: Ezt imádták:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Visszaszámlálás

2010.07.11. 23:47 - krimo

Címkék: nyár anyaelmélkedik

Ma összeírtunk. Ki van osztva ki mit hoz. Gyarapodtunk is, a szokásos három családhoz még csapódik két anyuka egy-egy gyerek, és még egy húg. Jó nagy házat bérlünk. :) Átolvastam a tavalyi nyaraláson mi nem kellett. Szerintem azért a félsátrat mégiscsak vigyük, hátha Matyikával alszik a strandon Koppány is /reménytelen, de mindegy, nem súly./ Most hogy elolvastam, nem fogom keresni a gumicsónakot, pedig Mici számon tartja, úgyhogy mégiscsak vigyük a guminyunyikat. Föleg hogy a minap megvilágosodtam, és rájöttem hogy kabin. Ez olyan eccerű, hogy eddig nem jutott eszembe, nem is értem. A cipőt már el is raktam, túl mély nyomokat hagyott a hiánya. :) Négy nap, és juhééé, vagy báránybunda, mindegy.

autó, motor, sport

2010.07.11. 23:21 - krimo

Címkék: nyár

Pörög a nyár

2010.06.28. 22:50 - krimo

Címkék: nyár

Bár amenyi esső hull, nem is nagyon nevezhető annak...Talán most kikupálódik, remélem, mert már nagyon várjuk családilag a nyaralást, szóval nem eshet.

A maradék napsütéses napokat full kihasználjuk. Állandóan jövünk-megyünk.

                                            Egy szombat este a városban kószáltunk Petráékkal. Igazából a Nemzeti vágta volt, de mi azt nem néztük meg, csak a pállinkás sort. Utánna még lementünk, hogy megnézzük a kiáradt Dunát. Aztán fél 10 felé csámborogtunk haza, még egy sünit is láttunk. Nagy élmény volt Koppánynak, hogy este a 32-es busz kicsi. :) Mert kiveszik a csuklóst, és csak egy normál busz vár az utasokra.  

Egy másik napon Anheláékkal piknikeztünk a városligetben:                                          

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

           Aztán mikor csuda jó idő volt, kimentünk a strandra. Koppány nagyon bátor merüléseket mutatott be, persze velem együtt. Mármint, én fogtam, és mikor láttam, hogy valóban felkészült rá, hogy háromra lebukjunk a víz alá, akkor lemerültem vele. Utánna még vagy harmincszor...aztán mikor meguntam, már csak őt nyomtam a víz alá :)Itt apával feszítenek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A strand másik sztárja a retró űrrakéta. Dettivel hatféle bolygóra utaztak, volt fagyi bolygó is!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

És eljöttek Lexiék is egy hétvégén, és itt aludtak. Ezt még az oviban is elmesélte, az "ovis Emesének". :) Kicsit elferdítve a történetet, miszerint Matyi a wc-ben aludt...nem tudom mit gondolhatnak a vendéglátási szokásainkról. Valójában szegény Matyit kínozta valamelyik növekvő foga, ezért eléggé rosznéven vette, hogy nem mennek haza. De Koppány ki ment éjszaka hozzá, mikor felsírt, és oda kucorodott melléjük. Ettől Matyinak nem lett enyhébb a fogfájása, de legalább Lexit is kitúrták közös erővel az ágyról. :)Napközben viszont nagyon jókat játszottak a srácok. Itt épp versengés folyik, hogy ki kapja meg a pótolhatatlan homok gombócot:

Pörgünk

2009.08.23. 16:19 - krimo

Címkék: nyár túra

Négy napos hétvége...négy nap alatt száz program: strandolás Sancáékkal,  Hangácskánál "ágytűznéző" aztán tüzijáték a tetőn velük , két nap Balcsin Matyiékkal, aztán Vecsés, Mancinéni-kert-cicák, most rohanunk sütizni Ayáékkal. Lehet hogy pihenni kellett volna? Holnap újra Boribon bölcsi, már alig várja, hogy lássa Gergőt, meg Ildikót.

Lexi esti mesét olvas:

Szepezd-Szigliget, éljen az északi part!

2009.07.30. 19:37 - krimo

Címkék: nyár túra anyaelmélkedik

Hajnalban keltünk, de így is csak a második helyre voltunk jók. Andiék már éjszaka lecuccoltak. Ledobáltuk a cuccot, és egyből bevetettük magunkat a habokba. Estére jött egy kis lehűlés, és most itt megfogadom, hogy 3 papucs helyett viszek egy papucs egy cipő párosítást legközelebb. Amúgy a cipő nélküliséget minden évben megszívom. Szerencsére Nyanyussal nagyjából stimmel a lábméretünk, és neki esze ágában sem volt zuhogó esőben halászléfőző versenyre menni. :) A teherautónyi cuccból az ultra feleslegesek: félsátor a strandra: talán ki sem vettük a csomagtartóból. Hatfajta felfújható strandkellék a gyereknek: végig a kökorszaki csíkos úszógumival mozgott, na jó a karuzzót ráadtuk, bár max egy vadkacsát tartana a víz szinén. Egy szatyornyi homokozójáték dömper miazmás...: 1 db vödör 1 lapát, és két fröccsös pohár a befutó készlet.Viszont egy darabka polifon jól jött volna a seggem alá a sáros homokban, na de majcsak kimossa a gép azt a negyven mázsa homokot. Bili, wc szűkítő: ugyan már egy nagyfiúnak ilyesmire semmi szüksége. Gyógyszerek, azért mindíg viszünk, szerencse, hogy sosem kell. Valamint jövőre itthon hagyom a szempillabodorítóimat, és a hasonló marhaságokat. Negyvenhat CD és mese Dvd, amiből kb négyet hasznosítottunk, hat mesekönyvből kettő volt forgalomban...stb stb Mondjuk a homokozócuccból a szita jól jött nokedliszűrőnek :)

Na ennyit a leltárról, ~365 nap múlva elolvasni!!!

Az egy hét Szepezden úgy elröppent mint a pinty, mire előkerültek a táska aljáról a holmik, már vissza felé kellett pakolni. Minden este sütés-főzés, napközben strandolás, hajnalonta Koppány ébresztőmesterrel közért látogatás.

Click to play this Smilebox invite:
Create your own invite - Powered by Smilebox
Make a Smilebox invite

 

Még az elején felfújtuk a gumicsónakot, Mici beül, kispancsolónál, Apa kőbe rúg, csónak billen gyerek betoj. Szupi két napig nem is ment a víz felé se. Aztán meg nem győztük kiszedni. Szerencsére a csajok leamortizálták a vizijárművet, úgyhogy egy Szepezdi kukában szenderült jobb életre.

Click to play this Smilebox slideshow:
Create your own slideshow - Powered by Smilebox
Make a Smilebox slideshow

 

A lányok már egészen befogadták a "kicsit" ha éppen nem volt mindkettő jelen egyessével nagyon jól eljátszottak vele, sőt azért hárman is jól megvoltak, csak Micinek nem mindíg jutott szerep a csajos játékokban. Az elején Apa megkérte a lányokat, hogy vigyázzanak rá, és hazautazáskor meg is dícsérte őket, mert nagyon ügyesek voltak.

                                                                                                                                                                                                                                                

 

 

 

 

 

Végül mi tovább indultunk Szigligetre, mintegy levezetés képpen, ha már olyan közel jártunk, és még időnk is engedte, nehogy már kihagyjuk.

Persze egyből szerveztünk egy talit a túllparton nyaraló Vasas Daniékkal, amit Koppány annyira várt (bár halvány gőze se lehetett róla ki az a Vasas Dani) hogy még a délelőtti alvást is kihagyta. Nagyon jól sikerült a tali, a srácok egyből nagy barátok lettek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megbeszélték a tűzhányók működését, és az óratornyok fontos szerepét a világban.

Dani még el is tűnt egy röpke öt percre a Szigliget vár alatt, (Virágnak ez kb évszázadoknak tűnt) De aztán Zolinak eszébe jutott, hogy milyen nagy harang fan Dani, meg is találta a kis kápolnában, ahova elbújt ugyanis kakkantania kellet. :) A nagy ilyedségre elmentünk a Szászi pincébe borért. A srácok találtak ott vagy három nyúzható kismacskát, meg jó aprókaviccsos utat. Na azt úgy szórták mint bolond pék a lisztet. Nem is tudott bemenni aztán a pasi a pincébe, mert elakadt az ajtó az aprókavicsokon. vacsira még nyomtunk egy lángost a strandon, aztán mindenki haza.

Jah, fel a magasházba, Koopány, csak várnak hívta, pazar kilátás, de másnap átcuccoltunk a szomszédba, mert már le volt foglalva. A kilátás ott is pazar volt, úgyhogy nem vesztettünk semmit. Sőt még nyertünk is két őzikét akik a kert végében az erdőszélen hancúroztak. Mici vette észre, szólt, hogy ott futkosnak valami állatok. Gondoltam gyíkot lát...:)

Délelőttönként túráztunk, Edelics, Afrikamúzeum, Tapolca tavasbarlang. Koppánynak a Csodabogyó barlang jött be a legjobban, bár oda aztán be se mehettünk, négy órás bakkancsos fejlámpás túra 10 éves kor felett. Hehehe, de azért vicces név a csodabogyó. Utsónap találkoztunk a helyi strandigazgatóvá vált cimborájával apának, aki ugyan ott lakik kölök kora óta, de még sosem hallott a csodabogyó barlangról. :)

Egyik nap szépen megsétáltattam a csládot, Mici futóbringán, le a kikötőig, aztán fel, hát vagy három órát baktattunk, de egész jól bírta a kissrác. Végül persze eltanyázott a romnál, és szerzett egy szép lilafoltot a térdére, aztán vihettük ölben az utsó párszáz méteren. Kb ennyi sírást mutatott fel a nyaralás alatt, szóval megbocsátható.

 

 

Futóbringa

2009.07.02. 18:38 - krimo

Címkék: nyár

Click to play this Smilebox slideshow:
Create your own slideshow - Powered by Smilebox

Make a Smilebox slideshow

 

 

 

Jó sokat vártunk rá, de nagyon jóóó! Pár napig lapos kerékkel nyomatta, mert nem tudtuk felfújni sehogy. aztán elvittük a bringajavítóba, és a fickó felfujta egy perc alatt. :) Nagyon édes ahogy pattog rajta. Pár nap után simán méterekre elgurul, úgy, hogy felemeli a lábát, szóval egyensúlyoz. Szupi! (csak dög nehéz...)

Repülők

2009.05.25. 22:03 - krimo

Címkék: nyár túra

Megírigyeltük Fülitől a repcsinézést, nosza felkerekedtünk mi is. Jakiékkal randiztunk, és együtt mentünk valahova Ecser határába. Mici most egy életre megjegyezte mi az a toklász. Múlthéten mutatott nekem egy növényt: ez mi? toklász. Megmutattam mit tud, de nem különösebben érdekelte. Most csak rajta volt nyitott szandi, egy perc alatt szétszúrkálta a lábát a sok toklász. Rögtön haza is akart jönni, mire a keresztlányom közölte: "nem legyél már olyan városi gyerek"

Szóval, vagy húsz gépnek kellett volna leszállnia ott, bban a két órában. De megfordult a széljárás, és átirányították őket. Hm. Láttunk felszállni párat, de a srácokat jobban érdekelte a poros úton futkosás, hencsergés, botozás, virágszedés...szóval elvoltunk.

Mit nekünk sertés influenza

2009.05.10. 21:21 - krimo

Címkék: nyár mici

Hazaértek Mariannék Mexikóból. Tegnap a Margitszigeten lomoltunk egész délután. Mici mint igazi nagy fiú vigyázott Angelára. Kicsit ugyan katonatiszt stílusban osztotta az ész, hogy ne egyen száraz falevelet, elvette a kezéből. Nagyon felelőségteljes munka volt ez számára, hogy a pokróctól három méterre elmászott kicsire felügyelt.

Jövőre SZIN

2008.09.02. 23:00 - krimo

Címkék: nyár túra

Hogyha ezt mi tudtuk volna! Persze azért Apa sejtette, hisz ő is ott töltötte a nyarait a Nyanyi szárnya alatt. Koppány kerek perec kijelentette vasárnap, hogy ő biza marad, mi menjünk csak haza nyugodtan. Szóval jövőre csak jól otthagyjuk Nyanyinál, és mi mehetünk át Szegedre mulackázni!

 

 Itt próbálta rásózni Micire az apja gyerekkori kedvencét. Haza is hoztuk, elvan vele, de leginkább odaadja apának, mert az az övé!

 

 

  

 

 

Rengeteg időt töltött a kert öntözésével. Így és amúgy, bár meglepően sokszor a bugyeszba kötött ki. Mit tesz egy kis környezet változás. Hmm, el fogy még az a zsák pelus a bölcsibe...

Na meg befaltuk az összes termést! Elsőre egy kis fügét, aztán az összes málnát, és szamócát, majd a szedret. Remek, vajon mitől nőttek ki a kiütések? :) csak vicc vót, nem nőtt ki, de ha igen, sosem jöttem volna rá....

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mindíg minimum egy halom ember volt körülötte, szóval nagyon élvezte, az összes nénike, csak vele foglakozott. Kivéve a Petit, (de ugye ő nem nénike) viszont állandóan a nyomába járt, és mindenképpen próbált barátkozni. A második nap már néha válaszolt is neki Peti. :)

 

Na ez meg a kötelező fotó. A Dédi anyukájáról mintázták a szobrot, szóval ükanyuval egy képen:

 

A közös kutya

2008.08.28. 22:08 - krimo

Címkék: nyár

Ma erőt vettünk magunkon, és kibuszoztunk a Táskacsaládhoz. A kölkök kinevezték Lédit közös kutyának. Hogy hogy találták ezt ki, a jó ég tudja. Nagyon jól elvoltak újra együtt, mint ha nem is telt volna el a nyár, mióta nem találkoztak. Olyan szövegeket eresztettek el, hogy de jó lenne, ha emlékeznék... Nagyon jól mulattak, legvégül este a kádban, még jó, hogy ott nincs alsó lakó, mert tutira eláztatták volna. Végül Mici kapott egy kölcsönpizsit, úgyhogy most Emeseillatúban alszik, és biztos nagyon szépeket álmodik.

Hol voltunk-hol nem?!

2008.08.21. 23:42 - krimo

Címkék: nyár túra

Két hét alatt rengeteget lehet menni simán csak városon belül is. Nem is tudom volt-e olyan nap, hogy esetleg itthon punnyadtunk volna, egy délelőttöt legalább. Ha éppen nem a Giziékkel mászkáltunk, akkor Andiékkal, vagy az angolos csapattal. Szerintem Mici azt gondolja, hogy ez a normális. Ha apa visszamegy szabiról, nagyot fog koppanni szegény, mikor marad majd a lemegyünk a boltba, ez is egy program...

Tegnap tűzijátékon voltunk, nagy élmény volt neki, ma elmesélte a dédinek, hogy volt minden féle: piros, és kék meg fehér, és zöld is. De nagyon forró, mert tűzből van ezért csak messziről néztük.

Délelőtt végigbumliztuk a Hősökterétől a Parlamentig tartó programokat Andiékkal, táncoltunk, repcsiket néztünk.

Ma elmentünk rögtön ide a 11.kerületbe játszóterezni. Amíg átbaktattunk a belvároson már az is egy szép túra volt. De a srácok úgy várják mindíg ezt a heti egy randit.

Holnapra egészen este hatig nem is volt programunk, de akkor fényderült rá, hogy nekünk a Palán a helyünk, hisz a Giziék is ott lesznek!

Szombaton viszont legalább csepelre megyünk a Nyanyusékhoz partizni.

Nem véletlen, hogy ebben a hónapban 600 fotót készítettem, és még hol a hóvége?

No egy párat ide biggyesztek:

Gárdonyban:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Félórát roptam a kezemben a törpördöggel, mikor is megkérdeztem: tetszik a tánc? erre ő kerek perec: Nem!

Fasza, akkó menjünk. Úgyis csak 38 fok volt, szerettem volna még ugrálni....

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az új tricikli! Jó bolt volt! A kismocit legalább hajtotta, ezen nekem kell tolni.

 

 

 

 

 

 

 

Bob mester

2008.08.15. 00:55 - krimo

Címkék: nyár túra

Nyanyu elmés ajándékot talált a Donelly család aprajának. Nagy sikert aratott, félórás szöszmötölés után rájöttünk hogy működik az oroszrulett gyerekverziója. Persze hogy én voltam az első szenvedő alany akin kipróbálták. A kiscsajok felsikítozták fél budát, nagyon jól szórakoztak. Mici később mikor már egészen biztos volt benne, hogy nincs víz a csákóba, magáévá tette. Így rohangált egész este, és ő volt Bob mester.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Valamennyire látszik a fotón, hogy pallóval van lefedve a terasz. Ez azért jó, mert minden apró tárgy beesik, és sohatöbbé nem lehet kipecázni onann. Persze hogy sikerült Ricsinek úgy megpörgetni a kalapot a fején, hogy az egyik piros cöpi egyből ott landolt. Így legalább mi is játszhattunk, félórás közös pecázással, (amit egy ecsetem bánt) sikerült kiszedni a hiányzó alkatrészt a padló alól!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerencsére ecsetből kifogyhatatlan mennyiséget halmoztam fel. Nagyon szép köveket festettek a kölkök. Remélem hálásan fogadják majd a takarítók....

Fél tízkor indultunk haza. Mici még megtekintette az éjszakai Budapest fényeit. Reggel pedig indultunk Pomázra a Bencéékhez. Megint egy kupac gyerek a kerben szines ételfestékes vízzel pacsálás, Bence összes járgányának kipróbálása, volt a program.

Aztán HÉVvel haza. (Jah, mert kifelé úriasan elvitt apa) Haza...khm, végül hazaértünk fél 6 tájt, mert még útba ejetettük a játszóteret is. Vacsi fürdés, és kiolvastuk a Bencétől kikölcsönzött Thomas könyvet. De hol van apa? Ő meg szigetel! És ki fog reggel felkelni Micihez hatkor, ha én még itt írogatok???

Lábnyomgyár

2008.08.11. 23:08 - krimo

Címkék: nyár

Ma Benő volt a példakép. Igazi nagy fiú. Kb egy perc alatt leste el a 'hogyan irányítsuk a pisinket' trükköt tőle.

Itt pedig lábnyomokat gyártanak:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Matyika, aki nem lett ősellenség mégse

2008.08.03. 22:38 - krimo

Címkék: nyár

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Zamárdi

2008.07.09. 22:58 - krimo

Címkék: nyár

 

 



süti beállítások módosítása