Mici élményei

Miciből Koppány lett. Képtelen vagyok az ő szemszögéből nézni a világot. Úgyhogy mostantól anya ír.

Bob a mester

2009.12.29. 22:53 - krimo

Címkék: autók

Váltott műszak

2009.12.29. 22:02 - krimo

Címkék: anyaelmélkedik

Nem is gondoltam tegnap este mikor éjfélig fent voltam, hogy így alakul a ma.. Sőőt, tegnap délután sem gondoltam, hogy este a gyermekem egy hónap 'utálom a dédit' után kijelenti, hogy ő már pedig ott alszik. (Mit tesz, egy kivénhedt erika írógép...) A kis szaros, mikor mehettem volna mulatni, naná, hogy nem aludt ott...
Szóval reggel a déditől indultunk Vasas Daniékkal Bazilikázni. Mint kiderült, belülről annyira nem érdekli őket, mint a harangozás. Így aztán játszótéren kötöttünk ki, majd a fiúk hóangyalkát csináltak, hó híján a saras fűben...
    

 

 

Hazafelé metróztunk, mikor bejelentkezett Adrienn. A boltban már majdnem elaludt Mici, de persze kinyílt a csipája, mikor meglátta kerianyja szatyrából kikandikáló Thomas könyvet. Diavetítőztünk egész délután...

Koppány megállapította, hogy bizonyára egy nagy krumplit ehetett keri, és az van a hasában. Nyilván nem gondolhatja, hogy kisbabákat eszik,hiába is magyarázom, hogy az van bent. :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Közben hazaért apa, újra megállapította, hogy jót tett Adriennek ez a néhány kiló, és már nem is olyan hebrencs. Meglepő módon egyszercsak Gergő hívta, hogy akkor jönnének fél hat felé. Adri el. :) Gyorsan lefürdettük Micit, mielőtt még extra szutyimalac lenne, mert tegnap a dédinél az kimaradt. Aztán tűkön várta a 'nagy' Gergőt, akivel jókat kacag. És nem mellesleg biztos hoz valami ajándékot...simán leszürte a következtetést, már kár is neki holmi itt-ott felejtett jézuskacumókról fecsegni. Mellesleg már beadagoltam, hogy a Jézuskán kívül az emberek is szívesen megajándékozzák egymást eme jeles ünnepen. Csak lassan példát is kéne mutatnom ebben, mert ez csúnyán elmaradt, kezdve a Hangáék gyerekpartiján, ahol idén semmivel sem készültük...de a buli jó volt:

 Szóval Gergővel még estig tologatták a markolókat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aztán ágyba zuhant a gyermek, és kiterült. Azért még egyszer vetíteni kellet a plafonra Thomast, de mikor az ágy alá gurult a dia, gondoltam itt az idő inkább aludni.

És holnap Piac Hajniékkal, aztán Kika, aztán Lexi Matyi itt alszik, mi meg apával bulizunk, vagy nem, de főzünk, és utánna nagyokat eszünk, és játszunk, meg pihizünk (se) és már szombatra is előirányoztunk egy bulit, de délelőtt még megnéznénk a csodákpalotáját a 'legjobbbarátomVasasDani'-ékkal... Mellesleg sikerült összezavarnom, hogy és akkor a Gergőbarátod? (mármint a bölcsis) De aztán rájöttünk, hogy lehet egyszerre több jó barátja is valakinek. :)

Szóval pihenünk....hehehe

Kép

2009.12.27. 11:22 - krimo

Címkék: fejlődés

Koppány kipróbálta a képszerkesztő progit:

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy amúgy is tök homály fotóval hagytam játszani, de ezt egyedül készítette. A feliratnak értelmét mondjuk nem érdemes keresni :)))

Karácsony

2009.12.27. 11:10 - krimo

Címkék: anyaelmélkedik

Megcsaphatta a karácsony szele a gyermeket. Valami meglepően példásan viselkedett 24.-én. Átjött a déditől, és egyből húzott kezet mosni macskázás után, meg hasonló kis apróságok, amin csak ámultam. Nem is tudtuk milyen haditervet eszeljünk ki a csomagok becsempészésére, és átadására. Mert ha kaja előtt meglátja, azért nem eszik. Ha kaja után csempészünk, tuti lebukás...Végül apa írt egy levélkét Jézuska nevében, hogy itt járt, míg Koppány aludt, mi főztünk, a dédi sütögetett, hát lepakolta a csomagokat, de csak ebéd után szabad kinyitni.

Koppány felkelt, bement a szobába, és említést sem tett rá, hogy nohát itt egy vagon ajándék. Szépen kivárta míg megkajálunk, ugyan a vége felé már nagyon mocorgott, akkor apa szólt neki, hogy hozza csak azt a levelet, és felolvasta. :)

Csillagszóróztunk, és ajándékosztás. (utóirat felolvasása, melyik csomag kié...) Néhány csomag kínosan eltűnt, illetve a fa alá sem került. Nahát ez a jézuska, csak mici ajándékaival foglakozott...Szóval felovasva, hogy a két szürke doboz az övé (többek közt.) Kibontotta az egyik vonatot, a másikat...ekkor apa rákérdez, hogy na beletrafált-e a Jézuska? De akkor a daru még lapított a szürke csomagban, Koppány pedig kicsit csalódott arcal mondta, hogy igen elhozta amiket kértem. Én is rádobtam egy lapáttal, hogy akkor minden megvan ugye? Erre ő : ó de az volt a levélben, hogy két szürke csomagom van!!! És nagy boldogan kicsomagolta a darut is. :)

Egész este daruzás, és vonatozás ment...

Másnap jöttek apa uncsitesói, kapott még egy Márkust Bob mesterből, szerencsére mintegy negyven perc alatt elemet is tettünk bele, úgy hogy egész nap dumál ez a kedves markoló...Nagy boldogság. Természtesen nem jön zavarba, mikor sodor szigetére fát telepít. (simán keverednek a mesék.) Traffi papa is küldött ajándékba egy szép könyvet, ennek is nagyon örült, Táska anyuéktól két újabb Thomasos könyvet kapott. És a fa alatt volt még jáva építő, bob mesteres könyv, egy állomás a favonatokhoz. (ebbe pont bepréseltem Gordont, és Fergust) Lexitől egy piros verdát, na meg a traktor tomokat amit van szerencsénk nézni azóta folyamatosan Szóval egy darabig játékvásárlás lefújva. Persze a vacsi új dolgokhoz katalógus is jár, ami nekei kis biblia. Úgy hurcolja magával, még a tavalyi fa sínes eiichorn katalógust is. Szóval vannak már tervei, hogy mi az amire még feltétlenül szüksége van....

26.-án egész délelőtt a holdon jártunk, apa próbálta kiheverni az előző esti koncertet, ahova én persze nem tudtam eljutni, mert Mici két percig sem hajlandó a dédivel egy helységben tartózkodni, nem még ott aludni... Apa aludt, mi pedig a nappaliban egy pokróc alatt töltöttük a délelőttöt, illetve néha Koppány kiment a holdra "súlytalankodni" akkor én egy wc papír gurigán át nézhettem távcsővel, hogy hogyan lebeg. (viccesen.) Az univerzális rakétánkban természetesen tea föző is volt, többször ittunk teát, ő mézzel, mert az egymásba rakható kockák voltak a bögréink, és neki méhecse volt rajta. Az enyémen tehén, úgy hogy én tejes teát kaptam... Este meg már csak annyit mondott mikor megint rakétáztunk: kérsz egy tejgolyót? Mert a rakétában golyó alakú a tej. :)

Délután nagyobb bömbizés árán sikerült kirángatnunk a levegőre. Ugyanis tavaszi napsütés van karácsony alkalmából, de mióta hazajöttünk az oviból, még utcára nem mentünk. Nem is akart, de végül meg feljönni nem. Én sikeresen megfáztam, este már lázcsillapítóval bújtam ágyba. Így ma szépen lemaradtam az ikeázásról.(egy évben egyszer eljuthatnék oda...) De a fiúk elmentek, Hajniékkal, legalább nem itthon ülnek.

 

Választás

2009.12.26. 17:26 - krimo

Címkék: szöveg

-Melyik vonattal szeretnél lenni apa?

-A gőzössel.

-Nem, ki kell mondani a nevét!

-Spencerrel.

-Nem, azt én választottam.

-Akkor Gordonnal.

-Azt anya választotta.

-Fergust választom!

-Rendben!

(ezt a hármat kapta...)

szösszenet

2009.12.26. 17:16 - krimo

Címkék: szöveg

Reggeli után adtam egy habkarikát neki.

Nagylelkűen megkérdi:

-Ki kéri a lyukat?

23

2009.12.23. 21:37 - krimo

Címkék: mindennap

Ma megérkezett a dédinek rendelt scholl mamuszka, ám szép karácsonyi pairba csomagolva. Na több se kellett a gyereknek tíz percig üvöltött, hogy azonnal nyissuk ki, mert ez biztos az ő ajándéka, és már képtelen tovább várakozni...aztán felajánlottam, hogy megmosdatom, hogy higgadjon. Persze lehurrogot, pár perc múlva közölte, hogy azért egy kis langyos vizes arcmosás mégis jó lenne.   És lehiggadt.

Jelentem Apa megfőzte élete első halászléjét Lexi apukájával, aki meglett kora ellenére komoly oktatást tartott nekem a dvd felvevők minden programozhatóságáról. (egy távirányítóról képes órákig beszélni   ) Rengeteg mesét vesz fel Matyikának, most meglepte Micit húsz rész Traktor Tommal, úgyhogy van új nézni való... Szóval leves kész, a kölkökkel feldíszítettük a fát, felfalták a habkarika maradékokat...nem aludtak, de Koppány még most sem álmos, hanem az ásítozó apját tartja szóval.
Ja és megnéztük a Némót, persze magyar hang nuku, úgyhogy narrátor by-mi. Néhány részt ugrottunk, de tetszett neki.

2009.12.20. 21:06 - krimo

Címkék: mici

Click to play this Smilebox slideshow: hóhahó
Create your own slideshow - Powered by Smilebox
Make a Smilebox slideshow

Dédinél alszom----se

2009.12.11. 20:50 - krimo

Ezt már  X-edszer játsza el, ott akar aludni, de mikor a mama megágyaz, és átvonulunk pizsamástól, akkor hupsz meggondolja magát. Atom hülyének néz mindenkit. Nekem már elegem van, részemről ennyi volt a próbálkozás. Ma meg mondtam kerek-perec, ha ott akarna aludni, akkor sem alhat ott soha többé.

Ezzel persze lőttek a közös felnőtt programoknak. Mehetünk egyesével bulizni, szuper. Esetleg lehet bébisintért rendelni mellé, de a dédinél alvást bőven kihúzhatjuk a listáról.

Az hogy a dédi felrendeli pestre Lica nénit, hogy akkor talán majd hajlandó lesz a fiatalember ott aludni (egy falal arréb), hogy mi el tudjunk menni apával együtt egy nyomorult koncertre... kicsit extrém. kirázom a gatyájából a kis szarost. grrrrrrrrrr

Kedves Jézuska

2009.11.29. 20:05 - krimo

Címkék: játék

És egyéb rokonok... Néhány játék amit előbb-utóbb úgyis megveszek :)

Ezer éve nézegetem ezt a LÜK készletet, aztán lehet hogy a gyerek magasról lecarná, de szerintem jó játék. Lehet hozzá egy halom füzetet kapni, így mindíg új.

 

 

 

 

 

 

 

 

Régen szemezek ezzel a könyvvel is. Örülök, hogy nem vettem meg tavaly ötezerért. Most féláron láttam az Árpádhídnál egy könyvespulton. Apa szerint elég a könyvekből. hüp-hüp.

 

 

 

 

Ezt Olivánál láttam, szerintem Micinek is bejönne, kicsit borsosnak találom az árát.Vadászok használtra. Hmmm, ma láttam a dobókockáját a bolhapiacon. Már csak a tábla hiányzik, meg a formák....

 

 

 

 

Prizma. Mert az kell egy gyereknek, és kész.

 

Nem tudom, hogy tudna-e már játszani vele, de egyszer majd lesz ilyenünk is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És van még néhány ötletem...gyerek laptopot láttam, aminek nem gyufáskatulyányi a monitor része, meg...és...de sajna ennyi minden nem fér a fa alá. :)

Egyébirán Mici Gordont, Fergusst, Spencert, és egy darut kért. Dolgozunk az ügyön.

Színek

2009.11.26. 09:50 - krimo

Címkék: mici

-Kikakilom a betegségedet anya! Elszívom tőlled, és kikakilom.

Megkérdem már: -milyen színű vagyok?

-Most?

-Igen most?

-Barna.

-És máskor?

-Piros, és zöld néha.

-És apa?

-Ő bordó.

-És a dédi?

-Rózsaszín. Én kék vagyok, kékeszöld.

-És ha mérges vagyok?

-Akkor lila!

-És ha vidám?

-Akkor sárga.

 

 

 

Kórház

2009.11.26. 09:45 - krimo

Címkék: anyaelmélkedik

Nagyon ritka, hogy én megyek érte az oviba. Akkor mindíg valami nem úgy van ahogy kéne. Tegnap nagyon megörült nekem az ovónéni: de jó hogy én jöttem, a gyerek az ölébe ragadt ébredés óta. Fájlalja a fülét. Szupi. Na most hova, gyerek levert, a szája is lebiggyed, és fáj neki. Doki sehol, telefonálgatok mindenfelé. Közben utánfutót szerelek a tarkijára. A kórházi vizsgálat ellen hevesen tiltakozik. Közben autózunk, stb higgad, tán enyhül a fülfájdalom. Mégis csak meg kéne nézetni. De Neeem!!! Mire rájövök, hisz azt sem tudja mi az a kórház. Mesélek, dokibá csak belevilágít, megnézi....egy idő múlva beleegyezik. Fél nyolc tájban már a Bethesdában dekkolunk, semmi sor, szuper, játékok, elfoglalja magát, (ugyan egy mázsa könyvet vittünk, ha várakozni kellene...) Doki mogorva, de határozott. Kiszed egy kiló fülzsírt, Koppány hősiesen kacag zavarában, mert talán üvöltenie, nem lenne ildomos. Nagyon megdicsérem. De tényleg egy hős volt! Kapot antibiót, és nurofen, és orrcsepp, középfülgyuszi. Talán ettől volt lázas múlt héten. Ha mégeccer kipucolnám a fülét valaki csapjon a mancsomra! Bár nagyon óvatosan szoktam, és csak a külsejét, de lehet, hogy jobb ha retkes.

És...

2009.11.26. 09:33 - krimo

Emese azóta nem vette le Koppány pizsijét, vagyis csak abban hajlandó aludni. Kati reggel elcseni néha kimosni. :) Szelelem-szelelem.....

Az örök nő

2009.11.21. 22:18 - krimo

Címkék: fejlődés

Apával

2009.11.21. 22:10 - krimo

Címkék: okos

Enyhe mandulagyuszira hivatkozva itthon vonatoztak egész héten. Hazatelefonálok a minap, a gyerek elveszi az apjától, és: anya mondd ki: terminátor...

Mert ezt játszották. Mondd ki: mamut-bajusz, kéménybélés, vicces-sniccer, távhővezeték....stb, stb

Olyat szoktunk játszani, hogy első pár hang megegyezzen, olyan szavakat mondunk, de lehet már únták. :)

Apróságok

2009.11.21. 12:59 - krimo

Címkék: okos

Amiket én már nem látok meg...de ő mindíg észre veszi. Egy nagy piros labdát a háztetőn (reklám felirat-ból egy nagy kör) Vagy a fa a lakú vízcseppet ugye, vagy hogy a csengettyű madzagja pont szivecske alakúra hajlott:

Számol, és számol, és számol

2009.11.07. 22:40 - krimo

Címkék: okos

Látszik, hogy az apja az ami...:))) Most ez a menő. Odáig rendben is, hogy megszámol dolgokat. (bár az ujja gyorsabban jár néha mint a nyelve, így kicsit besokal) No de felismeri a számjegyeket. Igaz nem tudom mit lepődök meg ezen, hisz a betűket is ismeri. De különösebben a számokkal nem foglakoztunk eddig. Vettem néhány foglakoztatófüzetet, és simán "eltalálta" a hány kacsa van a képen, számold meg, és karikázd be a megfelelőt...na jó én karikáztam, de ő mutatta. És olvas! Emígyen: Reggelente mikor az ovi felé megyünk az egyik kapunál, pont neki szem magasságban áll a tábla: AUTÓ KIJÁRAT szép nagy piros betűkkel. No ezt mindíg elolvasom neki, és ő is nekem: Garázs  :)

Tehát számolunk, van számolós játékunk, egyenlőre hatig nyomtattam ki. Szép nagy számok vannak egy A4-es lapon, meg két kéz ami mutatja hogy mennyi illetve dobókockából kirakva a mennyiség, meg tíz üres hely, ahova lehet pakolni. Húz egy lapot, és annyi békát tesz rá, amennyi a kártyán van. Nagyon élvezi.

Játékok

2009.11.06. 19:31 - krimo

Címkék: mici anyaelmélkedik

 Készítettem valaha egy rakétát. Most meg találtuk, meg a pici rakéta sormintát is, azt be kellett számoznom. Ugyanis mostanság mindent számol. Szerintem csak én vagyok ilyen pihentagyú, hogy Lajka kutyát raktam neki a rakétába...vagy hogy egyáltalán nekiálltam rajzlapból rakétát ragasztani. Néha többet ér egy pár forintos rajzlap, mint a legdrágább legó...

                                        Ha már egyszerű játékoknál tartunk: kiderült hogy honann van Veszélyes Tódor! Hát a helikopterszállító kamion alkatrésze. (á 250 ft, nem kár érte)  És íme: De csak fél szemmel nézni! Mert nagyon Veszélyes!!!

És a szürke kereke forog, ha itt megtekered, forog az a másik kerék is nézd....

Süni és a csillagok

2009.11.01. 00:18 - krimo

Címkék: kaland

Ma eljutottunk a planetáriumba.   Ugyan villamosra kellet pattanni apát a zsúfolt úton mögöttünk hagyva, így futva még oda értünk az előadás kezdetére. Mici kb az elsötétítés után közölte, hogy menjünk ki. De végül az ölemből végig nézte az egészet, és még tetszett is neki. Aztán apának már vígan újságolta hogy miket látott. Ugyan én ezt "dedósnak" tituláltam, de úgy látszik kell ez a kis bemelegítés, mielőtt a Nap családját megnézzük...majd legközelebb. Délután még Hajninak is elmesélt mindent telefonon, hogy az a nagy gép félelmetes volt számomra, de az ábrán, már nem az. (mármint a belépőjegyen) Betojok, hogy milyen szavakat használ, mert ezt így mondja. És bemutatja, hogy nekem megvan az összes bolygó...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Már egy éve, hogy készítettük...le is potyogtak két nap alatt, azóta a nagy  bolygós plakát előtt lógnak...ööö illetve, azt is áttettük már, szóval csak simán lógnak a világtérkép előtt. Nahát, hogy mi mennyitt rendezkedünk? :)

 

 

Őszi szünet

2009.10.29. 21:23 - krimo

Címkék: ovi anyaelmélkedik

Az van, ja csak én el is felejtettem...Hétfőn vizipók csoport, óvonéni kérdez: No te ki? melyik csoport? Mondom... megyek...este kérdem a gyereket, na volt Andriska? Nem. Petra? Nem. Kevin? Nem....gyanút fogok! Te talán egyedül voltál oviban? Neem. Második nap már ügyeletes ovónéni úgy fogadta: gyere te kis Plútó kutató! Két nap alatt összebarátkozott egy nagycsoportos Csillával, mindíg nagyon megörült a kislány mikor beértünk , már előre köszönt: szia Koppány! Mára kiderült, hogy Csillának is pont a fenyőfa a jele. Márkkal különböző tüzeket raktak a vizipókok udvarán, a madárlesen...(azért megkérdeztem miből, és megnyugodtam mikor homokba szúrt fa ágról regélt) Azért raktak tüzet, mert Afrikában éppen kihunyt a napsütés...csak ez a Márk olyan sírós...(mikor éppen nem rendtelenkedik, és gondolkodószékbe küldik) Apropó, hazacipeltük a kis hintaszéket ami javításra szorul, (ügyesanyuka oldja meg...) Mikor még nem tudta Mici miről van szó, hevesen tiltakozott, mert nem akart még egy gondolkodó széket. Azt hihette, ha én varrok rá huzatot, akkor az ő gondolkodó széke lesz, vagy ilyesmi. Most meg közölte, hogy mindenkinek megmondja, hogy ez az övé, és punk tum. Bejött a hintaszék. Nagyjából már megjavítottuk, fúrtunk-faragtunk, már csak a varrás vár rám.

Szóval a kis Plútó kutattó hamar belopta magát az ovónénik, de még a daduskák szívébe is, csak hallom, hogy "ó azok a kék szemek" Na majd ha tizenhat lesz...már nem a daduskák mondják. :)))

 

Mindíg elfelejtem leírni, de ezt inkább fotózni kell úgy is, szóval egyszercsak következik: Veszélyes Tódor

Türülköző? Minek?

2009.10.25. 20:21 - krimo

Címkék: mici

Új módi a szárítkozásra:

Elmélkedés

2009.10.25. 20:19 - krimo

Címkék: mici

-Nekem miért te vagy az anyukám?

szösszenet

2009.10.22. 18:03 - krimo

Címkék: szöveg

Minap itt volt Hanga barátnéja, toporgok a konyhában, kérdem Micit: milyen bögrébe adjak én ennek a lánynak kakaót?

-Semmilyen bögrébe! Igyon a markából!!!    (éppen veszekedtek valamin előtte...)
 

A raktáros

2009.10.18. 16:00 - krimo

Címkék: mici

Boltosat játszottunk. Áron után szabadon. :) Koppány mindenfélét árult, például kukoricával töltött szőllőt. Ugyanis a kukoricát hatszázért kínálta, mikor sokaltam, mondta hogy a szőllő olcsóbb, és kukorica is van benne. Nagyon jó eladó, mert mindíg vissza adja a pénzt is amit kap...egy idő után rájött, hogy fogytán az áru, és ő lesz a raktáros. Bajban voltunk, mert akkor már én voltam az eladó, ő a raktáros, de az egyszem vevő jelöltünk a konyhában mosogatott éppen.

Végül megérkezett a vevő, szépen megvásárolt minden árut, a raktáros meg töltötte a készleteket, de kissé kotnyelesnek bizonyult. A főútvonal táblát például nem árazta még be. Állandóan figyelmeztette a vevőt, hogy ez ennyi, az annyi..."Apavevőből" előugrott a szakmai önérzet, és rádörrentett a raktárosra, hogy ugyanmár mit szól bele az árakba, egyáltalán kicsoda maga? Mire a gyermek: Köbe Koppány Rihárd raktáros vagyok...

Én meg úgy röhögtem, hogy folyt a könnyem. Kicsit még játszottunk, aztán átmentek a dédihez, mikor visszatértek, volt nagy panasz nyafogás, hogy hol a bolt? Nem kell ebéd, én még boltosat játszooook! Felvesszük a repertoárba. Jó hogy eddig csak ott porosodott a pénztárgép.

Gyógyultnak nyílvánítva

2009.10.11. 22:50 - krimo

Így míg Emese csokit majszolt, és csírkebőrt ebédelt, Koppány főtt krumplin tengődött, és néha nyalhatott egyett a nyalókából. Délután már egy fél sonkás melegszenyát is evett, minden vaj, és sajt nélkül. Vacsi helyett bealudt, reggel már pár szelet szalámit, és háztáji /by Táskaanyu/ paradicsomot majszolt. Aztán elmentünk Botiékhoz halászlé partira. Ugyan a gyerekeknek sült hal volt, és gyufatészta, utánna még az ölembe mászott, és egy szelet kenyeret elmártogattunk a hallében.

 



süti beállítások módosítása