Mici élményei

Miciből Koppány lett. Képtelen vagyok az ő szemszögéből nézni a világot. Úgyhogy mostantól anya ír.

Nagy középsős

2010.10.10. 13:56 - krimo

Címkék: fejlődés

A spanyol számolást tovább fejlesztette, kb 16-ig. Én már nem bírom követni. Közben az oviban elindult az angol, első óráról úgy jött haza, hogy angolul is elszámol tízig, és az alap színeket tudja. Nem tudom, hogy az előképzésének köszönhető, vagy hogy csak kevesen járnak angolra. Örülök hogy élvezi. Az olyan szavakat amik érdeklik meg kell néznünk a szótárban, mert még apa sem tudja fejből a békát, és a kígyót spanyolul.

Vettem neki egy pici kirakót. Verdásat. Ez lehet a kulcs, mert eddig nagyjából itt porosodtak a puzzlok. Néhányszor kiraktuk együtt, de már egyedül is ki tudja rakni az 54 darabot. És azóta a többit is elő kellett ásni.

Végre rajzolgat. Most a szögletes vonalak vonzzák. Fest. Teljesen kitölti a lapot. Beszereztem néhány autós sablont, azokkal is szeret babrálni. Hát a ceruza fogása, leginkább arra emlékeztet mikor a gyilkos tőrrel megy az árny a falon, de majd kialakul. Színez is magához képest elég sokat, és egészen jól a vonalon belül marad.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása