Mióta visszament a bölcsibe, anyuka meg apuka vagyunk. Biztos így hallja bent Ildikótól, tök aranyosan mondja. Meg annyi mindent már, komoly körmondatokat, csak győzzem kivárni, míg megfogalmazza, és nem elmondani helyette. Nagyon nehéz. De úgy élvezem! És egyáltalán nem biztos, hogy az a befejezése egy mondatnak amire én gondolok. Mindíg vannak meglepő fordulatok.
A lustaságra is kitalált már megoldást. Ha nincs kedve önnálóan enni, csak közli, hogy nem tudom megfogni. Mire én bíztatom, hogy ugyanmár, próbáld ki, szerintem sikerülni fog. Á nem tudom megfogni, mert cica vagyok, és kikarmolom....mozdony vagyok, és kerekem van, nincs kezem...
A rengeteg miértre ha már besokallok, azt mondom, mér, mér, a hentes mér! Már ő is mondja, de ma egy új verzióval állt elő: mér, mér? Elemér. Látom van még vicces szülőtárs a bölcsiben...
