Honnan-honnan nem, nálunk laknak. Egy tutira a nappaliban az ágy sötét részeiben. Este már jobbnak látta Koppány, ha felszólít engem is, hogy menjek onnan.
Az volt a baj, hogy valamit félre értettem. Már elég régóta számon tartja ezt a szörnyet, ott az ágyban, azt mondta van egy kedves szörnye, akinek nem világít a szeme. Na gondoltam ez jó, biztos arra gondol amit az erkélyre festettünk. Kérdem hol lakik a kedves szörny. Hát itt az ágyban ahol sötét van. Pont a gömböc kutya volt a kezemben, aki viccesen beszagolt az ágy résébe, és megjegyezte, hogy itt valóban szörny szag van, a kutyák ezt megérzik. Koppány hitt neki, és úgy látszik mégsem lehet eléggé kedves ez a szörny, mert felpattant az ágyról, és közölte, hogy én is azonnal száljak le onnan. Ezek után gömböc, már hiába faggatta Koppányt, hogy akkor hol van a kedves szörny, állítólag azt kidobta az utcára.
A fürdőszobában is van szörny. Meg is mutatta nekem, ha leguggolok, és az ő szemszögéből nézem, a csempén úgy verődik vissza a tükör széléről a fény, hogy három nagyobb fénypacnit látni, ami lehetne akár két szem, és egy orr mondjuk.
Na meg ott van az erkélyen, amit festettem. Gondoltam én, hogy vidám arcot rajzolok, vagyis két szemet, meg egy vigyori szájat. Túl nagy lett a szem, úgyhogy első ránézésre közölte, hogy ez szörny.
Feladom, hogy megértsem a gyermeki lélek rejtélyeit.
